indokk2016

InDokk – Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börze | 2016. március 19.

A D2 Csapata is részt vett az InDokk – Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börzén 2016. március 19-én az IH Rendezvényközpontban. A nemzetközi eseményen az előadások melett interaktív standok és kézműves foglalkozás is várta az érdeklődőket.

Tisztelt Civil Partnerünk!
Ezúton sok szeretettel meghívom a Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház által szervezett, 2016. március 19. napján Szegeden megrendezésre kerülő InDokk – Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börzére.

Helyszín:
IH, Szeged, Felső Tisza- part 2.

Tervezett Program:

9:00 Regisztráció, kiállítás berendezése10:00
Szakmai program:
– Ifjúságpolitikai aktualitások – Majzik Balázs főosztályvezető-helyettes (Emberi Erőforrások Minisztériuma )
– A Nemzeti Tehetségprogram és az önkéntes munka lehetőségei – Téglásy Kristóf igazgató (Ifjúsági Igazgatóság, Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet)
– Civil és ifjúsági munka jogi keretei a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban – Dr. Bene Tamás elnök (Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetsége, tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem)
– Ifjúságszakmai szolgáltatások – Vajda Árpád ifjúságszakmai koordinátor (Csongrád megye Új Nemzedék Központ)
12:00 Ebéd
12:00 Civil Börze megtekintése – a standok folyamatosan zárásig megtekinthetők
12:00 Alkotónap – Húsvétra készülünk
15:00 Hivatalos program zárása, utána kötetlen beszélgetés

[!fb https://www.facebook.com/events/1702851973291835/]
[!pic https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1739823252915944.1073741957.1421028921462047&type=3]

Elindul a “Kultúra Ifjú Nagykövetei” Program Szegeden | 2016. január 26.

Szeged kulturális intézményei összefogásában elindításra kerül – Szeged Megyei Jogú Város támogatásával – egy település szintű projekt, amelynek célja a középiskolás fiatalok erőteljesebb bevonása a helyi kulturális életbe. A programban kiemelt jelentőségű a szegedi középiskolákból delegált Kulturális Nagykövetek szerepe, akik eljuttatják a korosztályuknak szóló programlehetőségeket iskolájuk többi tanulójához.

A részt vevő kulturális intézmények külön kedvezményeket és különleges lehetőségeket biztosítanak a Nagykövetek számára. A tervekben szerepel adott időszak legaktívabb iskolai közösségének jutalmazása is. A projekt ötlete a szerbiai Nis településen már eredményesen működő rendszeren alapul, az ottani kezdeményezés jelentősen megnövelte a fiatalok érdeklődését és igényét a helyi kulturális programok iránt.

A projektbe már bekapcsolódott kulturális szervezetek:

A Kultúra Ifjú Nagykövetei program szegedi kialakításában számítunk az Intézményvezetők, a Pedagógusok, a diákönkormányzatok és az aktív tanulók ötleteire, véleményére, amit személyes találkozás alkalmával meg is tudunk egymással osztani, a felmerült ötleteket együtt továbbgondolni.

A program bemutatására 2016. január 26-án, 15:00 órakor az IH Rendezvényközpontban kerül sor. A találkozón részt vesznek a jelzett kulturális intézmények képviselői, valamint az iskolák diákjai és tanárai.