erasmus plus

Communication Matters III. tréning

erasmus plusMi is szeretnénk fejlődni, ezért időről időre részt veszünk néhány képzésen. Ezúttal, egy pályázati kommunikációval foglalkozó tréningre esett a választásunk. A tréning célja a pályázatok eredményeinek minél hatékonyabb módszerekkel történő ismertté tétele. Nekünk is az acélunk, hogy olyan pályázatokat írjunk, melyek sikeresek.Ebben nagy segítségünkre volt aTempus Közalapítvány általszervezett képzés,mely az ERASMUS+ program keretében valósult meg a Budapesti Európai Ifjúsági Központban. (more…)

regifitalalkozobcsaba2016

II. Regionális Ifjúsági Találkozó – Békéscsaba | 2016. október 5.

Köszönjük a Nemzeti Művelődési Intézetnek, hogy eljöttek velünk és segítettek a D2 ifjú delegációjának eljutni a programra. 🙂

Képek (D2)

II. Regionális Ifjúsági Találkozó

Facebook esemény

Az Érdekel az érdeked?! – Regionális Ifjúsági Találkozó célja a fiatalok, az ifjúsággal foglalkozó szakemberek és döntéshozók találkozására platformot biztosítani, és felmérni az egyes szereplők érdekeit, véleményét és igényeit öt, előre meghatározott témában. Az ifjúsági találkozó keretei között a Szakmai Műhelyek eddig elért eredményeit mutatjuk be és véleményeztetjük a résztvevőkkel, hogy a fiataloktól begyűjtött véleményeket és igényeket, saját szakmai tapasztalatukkal kiegészítve, feldolgozzák és eljuttassák a mindenkori döntéshozók felé.

regifitalalkozobcsaba2016

PROGRAMTERV:
10:30-11:00 Megérkezés és regisztráció
11:00-11:10 Megnyitó
Nemzeti Ifjúsági Tanács nevében – köszöntő
Az adott település döntéhozója – megnyitó
11:10-11:40 Nemzeti Ifjúsági Tanács bemutatása
Projekt általános bemutatása
Struktúrált Párbeszéd Munkacsoport bemutatása
NoHate Kampány bemutatása
11:40-12:40 Kerekasztal beszélgetés
12:40-13:00 Kávészünet
13:00-14:30 Szakmai műhelyek témáinak véleményeztetése a fiatalokkal
Munka Világa
Láss világot
Ép testben ép lélek
Demokráciára nevelés
Civil szervezetek működése és szabályozása
14:30-15:00 A véleményeztetés eredményeinek bemutatása és összegzése
15:00- Zárszó és szendvicsebéd

Az öt Szakmai Műhely:
● Civil szervezetek működése és szabályozása
● Demokráciára nevelés
● Ép testben ép lélek
● Láss világot
● Munka világa

A résztvevő diákok számára aznapi igazolást, illetve az utazással járó költségeket biztosítjuk!

Gabor eloadasa3

KEF konferencia – Bolyongásaink az útvesztőben | AGÓRA | 2016. április 6.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok 2016. április 6-án megtartott szakmai konferenciájára született meg az alábbi prezentáció, amit Vajdics Gábor készített és adott elő korosztálya véleményét képviselve, pozitív ellenpéldát szolgáltatva “Bolyongásaink az útvesztőben” c. témakörben.

Képek a konferenciáról

Ki is Pali valójában? <<< Gábor prezentációja a szakmai anyagok között megtekinthető.

Gabor eloadasa Gabor eloadasa3