Youth Workers as Agents for Change képzés Finnországban | 2016. szeptember

2016. szeptemberében lehetőségem nyílt részt venni, egy, az Erasmus + program keretein belül megvalósult képzésen Finnországban.
2016. szeptemberében lehetőségem nyílt részt venni, egy, az Erasmus + program keretein belül megvalósult képzésen Finnországban.
A LAWrider nemzetközi ifjúsági kezdeményezés projekt középiskolás fiatalok indítványára a romániai, a horvátországi és a magyarországi partnerségében, valamint további együttműködő partnerek és középiskolás fiatalok folyamatos bevonásával, együttműködésében valósul meg 2016. február 1 – 2017. március 31. között, 14 hónap alatt.
NEE(d)t to be a volunteer – címmel tart nemzetközi képzést a YOPA Közhasznú Egyesület Szegeden 2015. november 20 és 29 között. A téma az önálló tanulás módszertanának alkalmazása a helyi és Európai önkéntes munkában.