Youth Workers as Agents for Change képzés Finnországban | 2016. szeptember

mesi_finn

2016. szeptemberében lehetőségem nyílt részt venni, egy, az Erasmus + program keretein belül megvalósult képzésen Finnországban. A helyszín az ország szívében található Piispala Ifjúsági Központ. Festői környezet, tavakkal, erdőkkel körülölelt helyszín fogadta a résztvevőket. A nyugalom, a természet közelsége tökéletes színteret biztosított a közös gondolkodáshoz. A legközelebbi város egy órára, a legközelebbi bolt 7 km távolságra volt tőlünk. Hiányt azonban nem szenvedtünk semmiben, hiszen a szabadidőközpont, az előzetes várakozásimat beigazolva jól felszerelt és igényes környezetet biztosított, finom, egészséges és természetesen Finnországra oly’ jellemző ételekkel. Persze a rénszarvas sem maradhatott el.

Ilyen feltételek mellett tehát minden adott volt ahhoz, hogy nyugodt körülmények között, zavartalanul, a természet nyugalmában tanuljunk, fejlődjünk és figyeljünk egymásra.

25 résztvevő érkezett a következő országokból: Szlovénia, Franciaország, Magyarország és természetesen a szervező Finnország. A képzésen elsősorban ifjúsági területen dolgozó szakemberek, önkéntesek vettek részt. A Youth Workers as Agents for Change elnevezésű tréning központi kérdésköre a párbeszéd kialakítása volt. Segítség az ifjúságsegítőknek, azoknak a készségeknek a feltárásában, melyek képessé teszik őket közösségeket létrehozni, párbeszédet kialakítani különböző családi, vallási hátterű vagy éppen más ideológiai nézeteket képviselő csoportok között. A cseppet sem könnyű téma közelebb hozásában nagyon sokat segítettek képzőink személyes, olykor megrázó és elgondolkodtató történetei, élettapasztalatai. A kisebb csoportokban való gondolkodás lehetővé tette, hogy kicsit jobban megismerjük a különböző országokban, területeken jellemző problémákat, megpróbáljunk egymástól is tanulni, ötleteket adni és kapni. Úgy gondolom, sokat tanultunk mindannyian a témáról, egymásról, az elfogadásról és önmagunkról egyaránt.

E mellett persze ki kell emelnem az ilyen jellegű programok nagyon nagy előnyét: ez pedig a nyelvgyakorlás. Nagy örömömre az angol mellett a finn nyelvet is sikerült gyakorolnom, és ha Te is fejleszteni szeretnéd nyelvtudásodat, egy ilyen program a legjobb lehetőség, utazol, tanulsz, új dolgokat tapasztalsz és közben észrevétlenül is fejlődsz.

Végül arra szeretnélek biztatni, merj belevágni! Megéri!