Önkéntesség Napja Szegeden | 2016. június 4.

Június 4-én egész nap, Szegeden több helyszínen különféle célcsoportok számára szervezett önkéntes akciók zajlottak, este pedig flashmob várta a résztvevőket a Klauzál téren.
A D2 is részt vett az Önkéntesség napja programjaiban. 🙂

A D2 fotóit az eseményről itt nézhetitek meg!

onkentessegnapja2016

Facebook esemény

Önkéntesség – Tenni, vagy nem tenni? Ez kérdés?

Kapcsolódjatok be június 4-én egész nap, több helyszínen különféle célcsoportok számára szervezett önkéntes akcióinkba, este pedig flash mobunkba a Klauzál téren!
Ünnepeljétek velünk az Önkéntesség Napját, segítsünk együtt!

A szervezők…
a Talentum Alapítvány, az Új Nemzedék Szegedi Közösségi Tér, a Civil Hang Stúdió és a D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont önkénteseket hív és vár az alábbi tevékenységekre és helyszínekre

8.30 – 11.00Kálvária sugárúti Idősotthon – Szegedi Nemzeti Színház
az otthon lakóit fogjuk elkísérni villamossal és gyalogosan a Szegedi nemzeti Színházba, ahol közösen részt veszünk a kulisszák mögötti sétán (amit színházi önkéntesek vezetnek), majd visszasétálunk és villamosozunk az idősotthonba. Feladat: az idősek kísérése, közös séta beszélgetés.
Szükségünk van tíz önkéntesre!

10.00 – 12.00A Capella Cukrászda és Kávéház terasza
itt képeslapokat lehet készíteni, majd ezekre üzenetet, gondolatokat írni az önkéntességgel kapcsolatosan
Ide szeretettel várunk mindenkit, aki arra jár!

14.00 – 15.30Dugonics András Piarista Gimnázium
itt a tornateremben a Nem Adom Fel Alapítvány kerekesszékes Ülő Bikák csoportja híva ki a vállalkozó önkénteseket egy ülő röplabda mérkőzésre és boccia meccsre.
Feladat: részt venni a mérkőzéseken, közösen sportolni a kerekesszékes önkéntesekkel.
Szükségünk lenne hat önkéntesre!

14.00 – 16.00 – Foci EB-re felkészülő, közösségi tér szépítő akciót szervez az Új Nemzedék Szegedi Közösségi Tér és az Alternatíva Egyesület ColourCommando-ja, ehhez az akcióhoz is lehet csatlakozni.

16.00 – 17.30Ágota Alapítvány Közösségi Tér, Csongor tér
itt a hátrányos helyzetű és állami gondoskodásban élő gyerekek számára szervezünk zsonglőr játszóházat.
Feladat: segíteni a játszóház lebonyolítását.
Szükségünk lenne négy önkéntesre!

Az ünnepelt most ajándékot ad:
Az Önkéntesség Napja alkalmából szeretnénk megajándékozni azokat az önkénteseinket, akik részt vesznek legalább két önkéntes akción ezen a napon és magukról egy fotót készítenek a helyszínen, majd ezt feltöltik a facebook oldalunkra (Talentum Alapítvány). A fotót beküldők között ajándékokat sorsolunk ki.

A rendezvény támogatói:
Szegedi Vadaspark
A Capella Cukrászda
Szegedi Nemzeti Színház
Kálvária Cukrászda
Dugonics András Piarista Gimnázium
Lengyel György akusztikai mérnök
Havai Zoltán pirotechnikus
Szegedi Zsonglőr Klub

Jelentkezés és további információk: onkentes@talentumonkentes.hu