D2 Zengető – január 22., két részben

Úgy vettük észre, hogy tapasztaltabb zenészek is jönnek pöngetni (ütni, fújni), és a muzsikálásba a kisebbek egyelőre nem tudnak bekapcsolódni. Ezért e héten délután három órára a kezdőket várjuk, akik rideg, eredményorientált képzésben részesülnek három idomárunk, Dóri, Kuci és Sanyi révén. Háromnegyed négy-négy tájt pedig jöhetnek a vének együtt zenélni, amelybe ekkorra talán már a kicsik is be tudnak szállni.